GEIGER Nóra
Isten éltesse szeretett Professzorunkat!
Dr. MŐCSÉNYI Mihály 90. születésnapjára

Az idei évben, november 9-én ünnepelte Dr. MŐCSÉNYI Mihály professzor Úr a 90. születésnapját. Ezen jeles alkalomból számos rendezvény és kiadvány (4D című folyóirat, MM XC című könyv – Budapesti Corvinus Egyetem) foglalkozott a tájépítész szakma kiemelkedő személyiségével. November 19-én díszvendég volt a Média Építész Díjának átadásán. Másnap az MTA-ban tartott ünnepi konferencián és az azt követő MTESZ székházban rendezett fogadáson köszöntötte a szakma. A tájépítész kollegák egy egész napos, színvonalas program keretében fejezték ki tiszteletüket iránta.

A bemutatott kisfilmekből és megjelent írásokból kitűnik, hogy nem csak, mint a pálya élharcosa, hanem mint ember is mélységes tiszteletet és szeretetet ébreszt az őt ismerőkben. Munkássága példa értékű mindenki számára. Egy olyan szakterülten (tájrendezés) tett szert széles körű ismeretekre, mely tananyagának kidolgozásban oroszlán szerepet vállalt olyan korban, melyben a tudás megszerzését több tényező gátolta. Párhuzamosan végzett iskoláival, szakmai ismereteinek folyamatos bővítésével a diákok számára próbált minél átfogóbb és hasznosabb információkat átadni. Meglepett, amikor arról mesélt, hogy hány vállalatnál (LAKÓTERV, FŐKERT, VÁTI stb.) dolgozott az egyetemi munkájával egy időben. A párhuzamosságot részben a pénzügyi kényszerrel indokolta, de hangsúlyozta, hogy legfőbb oka valójában szakmai jellegű volt. Azért helyezkedett el több cégnél, hogy rálásson arra, mit kell tudni egy diáknak, aki tervezőként oda kerül. Azt mondta, hogy úgy érezte, akkor tudja megfelelőn felkészíteni a tanítványait, hogyha tudja, hogy mit várnak el tőlük a szakma gyakorlásakor.

A vele folyatott beszélgetés során arról faggattam, hogyan volt képes ilyen aktív szakmai életet élni és hogy van most is ennyi energiája. Kérdésemre természetesen teljes körű és részletes választ kaptam. Elsőként azt válaszolta, hogy mindig is úgy érezte valamit csinálnia kell és ez a belső késztetés állandó mozgásban tartja. „Minden nap készülni kell arra, hogy a soron következő napot érdekesen, hasznosan töltsük el.” Ehhez persze megfelelő szellemi és fizikai frissesség szükséges, amit állandó edzéssel kell megőrizni. Ha valamelyikre nem figyelünk, akkor felbomlik az egyensúly. Ezek mellett pedig lényeges még, hogy „nem szabad túl sokat törődni azzal, hogy a környezetünknek mi az értékítélete.” A saját, belső értékítéletünk szerint kell élni és annak megfelelni, nem mások elvárásainak. Természetesen géneknek is nagy szerepük van abban, hogy ki mennyire aktív, de mint frank eredetű család leszármazottja szerencsésnek érzi magát ebben a tekintetben.

A professzor a mostani kor egyik fő problémájának látja, hogy „megszűnt a földből élők széleskörű együttese” és nagyon sokan költöztek a városokba, ahol kiszolgáltatott helyzetben vannak. „Az emberek valószínűleg rájönnek arra, hogy nem érdemes a »gyilkos városban« élni. Megkeresik idővel azokat az élőhelyeket, amik szépek és egészségesek.” A mai világban az ipari tevékenységek közül azok a termelékenyek, amik gépesítettek. Így egyre jobban kikerül az ember a munka folyamatából. „Át kellene szervezni a társadalmi termelési tevékenységet, hogy az emberiségnek létlehetőségei legyenek.” Vidékre kellene költözniük, ahol együtt tudnak élni a növényekkel és az állatokkal. Immár nem a termelés miatt, hanem pusztán az örömszerzés céljából. El kellene jutni arra a szintre, amikor a táji értékek a kikapcsolódást és az egészség megőrzést szolgálják. Idővel valószínű elérjük azt, amikor már „naponta csak pár órát kell értéket teremteni a közösség számára, és a fennmaradó idő megmarad” arra, hogy élvezzük a táj nyújtotta előnyöket. A termelésből kivett területeket, ezért olyanná kellene alakítani, ahol kellemesen el tudjuk tölteni az időnket. Ez a mai tájépítészek egyik feladata.

A tájépítészek másik fő feladatának meghatározáshoz tudni kell, hogy korábban a lakosság 60% élt a földből, ami mára lecsökkent 5%-ra. Ezeknek az embereknek korábban egyáltalán nem volt szükségük tájépítészre, most pedig sajnos még nem alakult ki az igény bennük. A lakosságot rá kellene vezetni arra, hogy ne csak abban „érezze az igényességet, hogy milyen a ruhája, hanem hogy milyen a kertje.” „A tájépítészeknek úttörő szerepük van és az előrelépéshez időnként lehet, hogy olyan munkát is el kell vállalni, amiért nem kapnak anyagi juttatást.” „A tájépítészek feladata, hogy segítsék a kialakulását a kritikus tömegnek.”

Ezekkel a gondolatokkal szeretném zárni írásomat és megköszönni a professzor úrnak az állandó atyai odafigyelést, a rengeteg munkát, amely emberi és szakmai épülésünk szolgálta. Kívánjuk, hogy sok erőben, egészségben és szakmai sikerekben legyen továbbra is része. Isten éltesse!